Sziklakerti sziklarózsák

Az emberek el sem hinnék milyen
nehezen leszek én szerelmes,
akár egy kő s annak virága,
mely alája nőtt időtlen lassan.

Néha szinte feledésbe, feladásba
merül maga a szónak fogalma,
mégis, mostanában kertészkedek,
földre, ágyásba vetem magam.

Ha figyelmesen szemlélsz, pásztázol,
te is láthatod e ritka csodát éppen,
sziklakertben, sziklarózsák körül
apró színes rovarok zümmögnek.

S hát koravén komótosságom ellenére,
minden ellenvetéssel, de félve állítom:
Hagyd a gyomokat ugyanúgy kinőni,
nézzük mit is ér a közös szilárdságunk!

Ne aggódj! Legfeljebb arra gondolunk,
elég lefedni e fentit a megmaradt kővel,
mivel már mi is a földbe leszünk majd,
magunkra húzzuk, mint utolsó takarót.

Pilinszky János: Naplórészlet

Milyen nap is van ma? Úgy élek,
hogy össze-összezavarom
az idő menetrendjét.

"Latrokként - Simone Weil gyönyörű szavával
- tér és idő keresztjére
vagyunk mi verve emberek.”

Elalélok, és a szálkák fölriasztanak
Ilyenkor metsző élességgel látom a világot,
és megpróbálom feléd fordítani a fejemet.

Kora őszi percek

Kirakom az emlékeket a gangra,
hagy kapja fel az eső, a szél,
minden egyes apró darabka,
kora őszi, szép aranyfalevél.

Gesztenye a tenyerembe már,
mellyel kiskoromban játszottam,
arra emlékeztet az elmúlt nyár,
mennyire nem-igen változtam.

Hiszen játszom még mindig,
csak már máshogy, másért,
szeretnék én abban hinni,
jómagam a rosszon átélt.

Naiv gondolat, hisz épp kezdődik,
ezek azok a percek, melyek várnak,
a cseppek párkányon egymást előzik,
s soha, de soha vissza nem találnak.