Csendes költözés

Amit írok, megíratott, időtlen, akár a nap,
te olvasod, én az olvasásra gondolok ma.

Jönnek-mennek a féktelen, üres képzetek,
kipakolnak rendtelen, lakni járnak hozzám,
beköltöznek, s rögtön elhagynak engemet,
mire is egyiket végre, végleg megszoknám.

Amit hiszek, elhitegetett, hamis, akár a hold,
te igaznak látod, mert mögötte nap honol.

Stairway to Heaven

ez most nagyon..

hűűűűűűha, mai 'de jó, hogy erre rátaláltam' gondolat

Örülök, hogy így véled :)

The Man Who Sold the World

Who knows? not me
We never lost control
You’re face to face
With the Man who Sold the World

Here Comes The Sun

mitiszunkma:

majdnem

The Beatles, photographed by Jean Marie Perier.

lentiposi:

.

apámnak üzenném

Narráció

Évszakok

Mit szeretek a télben? Teázni.
Mit szeretek a nyárban? Elázni.
Mit szeretek az őszben? Mélázni.
Mit szeretek a tavaszban? Várni.

Várni

Várok, mintha idők óta ezt csinálnám,
s tényleg, mert valami mindig vár rám,
amiről nem tudok, vagy csak árván,
fekszenek alattam, az a zuhanás kár.

Gödör

Sötét, feneketlen gödörbe kerültem,
nem benne, inkább az esésbe terültem,
széjjel ,akár az eldobott rizsszemek,
föld akad, nekem még sincs helyem.

Otthontalanka

Kip-kop. - Itthon van a régi otthontalanka?
- k
érdeztem az ártatlan fiúcskát magamban.
Nem válaszolt senki, halkan dünnyögtem,
eközben beszállt egy kis bogár
 mögöttem.

Mögöttem

Mögöttem van, ami nem rég előttem volt?
Élhet az, hiába, többszörösen is megholt?
Szemben a halállal, netán háttal az életnek?
Honnan-hova húznak, a kifeszített léleknek?

Ruhaszárító

Teregetett sorsok lebegnek a fagyos ködben,
kimosva, hipóba áztatott emberi könnyben,
fehérek, és elképesztően vakítóan tiszták,
estére újból piszkosak, most álmukat alusszák.

Koromfelhő

Esik a legszürkébbik koromfelhőből,
piszka elteríti a kietlen, magányos tájat,
s egy egész kontinens eltűnik, előtör,
a soha vissza nem térő szűz távlat.

Néma angyalok

Zabolázó szárnyú csapkodás,
többet érő, mint a napsugár,
szeretők, szívük kívülről kő,
belülről pedig a némaság nő.

Kívül-belül ruha

Felveszem legszebb ruhámat,
belém mar, hatol majd utána,
kirakatként sétálok tovább,
az elé a tükör képem okád.

Szilánk

Parancsra söpröget a balga, a múltbélinek,
aki a kezében a maradék képpel épp pihen,
aztán lazán a hajába túr. - Megint leejtettem!
És a szegény szolgalelkű már el is felejtette.