Kéne folytatnom a Mad Men-t.

Napfogyatkozás

Bolygók, világok fölött állok én,
nem hatalmasan, csak máshogy,
nap, vagy holdként ragyogok épp,
ha a magánytól földiként vágyok.

Elsuhan mellettem múltbéli hullócsillag,
tehetetlenül égek tovább, takarom arcom,
holdnak képzelem kezeimet, futón villan,
a vak beleremegést kényszeresen tartom.

Én tettem, de mégsem én iránytok,
mintha előre kikövezve szemlélném,
s tengelyem körül pörgök, vágyok,
hogy bárcsak ne itt, és így lennék.

Talán sohasem érti meg senki,
milyen a csillagokkal szemezni,
a fényt olyannyira szeretni,
látványtól mindig elveszni.

Napfogyatkozás: a kezem, az arcom,
az égés, a harcom, mind te lettél,
tőled még önmagamat is hallom,
visszhangzik a szép űr-üres tér.

Pilinszky János: Álom

A nemtelen lény lehajol,
lehajol, s fölemelkedik.
Szépsége feleslegesebb
és fontosabb egy elnökválasztásnál.

Sárga haját megérinti a szél,
szövetséget kötök vele,
a gyönyörű fej elgondolkodik,
s úgy néz szembe, hogy nem látni szemét.

Az esendőségünk teszi lehetővé, hogy megszólítsuk egymást.

Háy János

Magányos gyertya

Az ember egyke, feledni vágyó érzelmei,
akár a magányos gyertyaszál, elaludhat,
de fel is borulhat, ha magára hagyják!

Alussza álmát, emléktűzesetre hajlamos,
s a sok tudatlan benne ég, hideg lánggal,
egy napon már nem mutatja merre mégy.

Sosem elég

Kezemben sarló, előttem semmi,
azt akarom én leszüretelni,
nézem a fákat, árnyékot adnak,
ismerős arcok alatta vannak,
sötétben állnak, onnan figyelnek,
még azt a semmit is elfelejtem,
hogyan kapálok, milyen a termés,
befagyott álmom az örök felejtés.

A megszokás csak egy kényelmes tüske,
kiszedni lusta, kinek azaz egyetlen üdve,
vajon megéri tényleg, magamban hagyni,
azért, hogy lássák, megtudok maradni,
olyannak, amihez sohasem volt közöm,
legfeljebb eljátszottam ez az örömöm,
ne higgyék, savanyú lelkemnek határa,
készen állok igazakért dicsű halálra.

Boromat töltöm, az sincsen velem,
úgy szeretnék hinni a véletlenben,
látszatra kedvező nyár a sok vágy,
s végül kiszárad, vagy odakozmál,
újdonság jön-megy, a panasz marad,
hiába friss, ha évekkel eltűnik hamar,
nekünk rögtön kell minden gyümölcs.
Torkodon akadt? Csendben üvölts!

Álomvirág

Bugyuta álmokat dédelgetek,
azokat a párnámba tekergetem,
ott majd felmelegszenek szépen,
s reggelre kihűlnek az erkélyen.

Száll a tollpaplan, hát kitudja merre,
nézem, ahogyan a szél szétseperte,
mennék velük, hiába, dúl itt a magasság,
örökös tériszonyom a kegyetlen valóság.

Tudod, ezek olyan álmok, amik részegek,
mintha nem is te találtad volna ki a részeket,
csak úgy jöttek, maguktól adták új magukat,
létrehozva még nagyobb égéseket, hamukat.

Mert eleinte minden álom forró, akár a nap,
viszont van az este, ahol a hidegtől elapad,
ágyakban, mástól, a test melege élteti akkor,
de meg is halnak körülbelül reggel hatkor.

Ébredésnél a tudat beszél: besüt a fény,
pislákol az ember, és semmit sem ért,
papucsot keres, szalad, kávét csinál,
elfelejt tán mindent, amiért aludni jár.

Szellőzik a vágyálom, fehéren harmatos,
cseppen lefelé levélről, érkezik avaron,
a földbe kerül, nyílik efféleképp virág.
Láthatatlan? Sebaj, szebb tőle a világ.

Új profilkép lumeana <3 jóvoltából :)