Kukacrománc

Amikor épp mosoly ül a szádra,
azt látom hogy e mosoly nem árva,
olyan piros arcod, mint egy alma,
kukac vagyok benne, azt marva.

Nézegetem, átrágom magam titkon,
nem is sejted milyen jó nekem itt most,
egész nap elnézném a szép termést,
ha nem lenne, én is elfonnyadnék.

Így hát beérem a látvánnyal mégis,
mi ez, ha nem nyúlványszerű fétis?
Arra gondolok, netán tán te szintúgy,
Közös fáról pottyanunk le, dír-dúr!

Rakparti látkép

Megcsillan a kegyelmes fájdalom,
rezzen a közömbösség válladon,
az órára nézek, nem jár, halad,
akár az autóknak fénypont hada.

Ott a Lánchíd, a világ nyakéke,
hajó füstöl, szinte már elégett,
ahogy bennem is pár alvó tény,
vajon létezhet pár percig öröklét?

Ha igen, ilyen lehet, sirályképben,
égen keringő, fehér világvéglet,
fény az alagút végén, Budán?
beleszületek-bambulok bután.

Még csak nem is tehetek ellene,
továbbáll a hajóknak űrfellege,
itt maradunk meztelenül, nézd,
ruhánkat a Duna viszi, s a szél.

Stég ringatja álmainkat tovább,
sodrásnak nem szabhatsz irányt,
maradj hát egy apró kagylólény,
míg én megtalálom a parti részt.